Kihívások a demenciával kapcsolatban

2015.10.24 09:40

A XX. század az "idősek évszázada" is volt, hiszen 1900 óta az átlagéletkor kb. a kétszeresére nőtt. A XXI. századra ez még inkább igaz lesz. Napjainkban fontos kihívást jelent a minél sikeresebb öregedés elősegítése, a mentális egészség, fizikai aktivitás, az értelmes tevékeny élet fenntartása. Nem kisebb feladat a demens személyek fizikai aktivitásának, értelmes tevékeny életének, foglalkoztatásuknak támogatása. Azok a lehetőségek jó gyakorlatok, melyek a demens személyek életét élhetővé, értelmessé teszik az egyik
legfontosabb erőforrást jelentik számukra. A jóllét olyan összetevőjét jelenti, amelynek birtokában az egyén ki tudja bontani képességeit az élet mindennapos nehézségeivel való megküzdésében. Jól tudott, hogy állapotuk nagymértékben hatással van még annak a közösségnek a mentálhigiénés helyzetére is, amelynek részesei.

Az egészségügyi ellátás hatékonyabbá válásával - fokozatosan növekedik az élettartam. Az életkor meghosszabbodása egyben a demencia szindróma megjelenésének a valószínűségét -a kor előrehaladtával
arányosan - jelentősen megnöveli. Az időskori demencia - főként az Alzheimer típusú- megjelenése markáns növekedést fog mutatni a következő években, évtizedekben a már zajló demográfiai változások következtében.

Napjainkban az Alzheimer betegség, mint az elkerülhetetlen időskorral járó "elbutulás" rémeként jelenik meg széles körben. A demenciával kapcsolatos részben irracionális félelmeket gyakran tudományos szakemberek,
orvosok és segítő foglalkozásúak is osztják. A demenciától való félelem belépett a népbetegségeknek számító "halálos" betegségek sorába, mint amilyenek az egyes daganatos betegségek. Éppen ezért egyre fontosabbá válik a társadalmi szintű beavatkozások fontosságát, jó gyakorlatokat információkkal, felvilágosítással, megfelelő érzékenyítéssel, a betegek, családtagok számára eljuttatni. A demenciában szenvedők, valós igényeinek felmérésével, kielégítésével és a reálisabb hozzáállás, humánusabb, kedvezőbb segítő attitűdök kialakításával jóllétüket, értelmes életüket segíthetjük. Mind ez akkor valósítható meg, ha növeljük a társadalmi érzékenységet, széleskörűvé tesszük a betegséggel kapcsolatos felvilágosítást, növeljük az önkéntesek körét
az idős- és demens-barát környezet kialakítása érdekében.

Az időskori mentális zavarok áttekintése során azt tapasztaljuk, hogy az időskori demenciák a legjelentősebb csoportját képezik e zavaroknak. A hazai ellátó rendszer oldaláról vizsgálva az időskori demenciák kezelésének lehetőségeit, azzal kell szembenéznünk, hogy a jelenlegi ellátórendszer nem képes ezzel a problémával megküzdeni, és elkerülhetetlen az új, innovatív ellátási formák kidolgozása.  A jelenlegi  - nagymértékben a tartós bentlakásos otthoni elhelyezésre épülő - ellátás önmagában nem képes megfelelni a korszerű demencia- specifikus ellátások iránt támasztott szakmai követelményeknek. Két fontos szempontot kell figyelembe
venni: az egyik az, hogy a szellemi leépüléssel küzdő idős a demenciája mellett az idős korából adódó nehézségekkel is szembenéz, és igényei, szükségletei ennek megfelelően korához igazodnak.  A másik
szempont az, hogy a demens személyek ellátása kapcsán is törekednünk kell arra, hogy az idősellátás egyik fontos alapelve - az, hogy ameddig csak lehetséges az idős ellátását a megszokott életterében, otthonában kell biztosítani. Ennek megfelelően a demens személyek ellátása terén is fontos az otthonában biztosított ellátás ill. az otthonába vihető ellátások fejlesztése, megerősítése.  Ezek megvalósítása viszont nékülözhetetlenné teszi és felveti a családok szerepét és lehetőségeit a demenciával küzdő idősek segítése során.

A családok helyzetét vizsgálva a tapasztalatok azt mutatják, hogy a demenciával küzdő idősek jelentős hányadáról otthonukban a családok próbálnak gondoskodni, olykor a leépülő idős haláláig. Ezek a családok gyakran nagymértékben magukra maradnak gondjaikkal. Ezért is lenne szükség egyre több jó gyakorlat felkutatására és minél szélesebb körben a közzétételére.


Vissza

Elérhetőség

Idősgondozás
Evangélikus Diakónia

1085 Budapest, Üllői út 24.

+36 1 483 2260

© 2015 Evangélikus Diakónia Magyarország. Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode